Hírek


Búcsúzunk...

Ádám Fekete, 2015. júl. 11. 11:57   [ 2015. júl. 11. 11:57 frissítve ]

Több mint egy éve létrejött a Magyar Blogger Ifjúság csoport egy céllal... Közösséget akartunk építeni. Aktív együttműködő közösséget, ami összetartó, ahol a tagok segítik egymást, stb. Ehelyett sajnálattal tapasztaljuk, hogy a csoportunk a bevezetett szabályzatunk ellenére is inkább egy rossz apróhirdető oldalra hasonlít, tele megosztott bejegyzésekkel, amiket egyébként még meg sem néz senki. Ez nem az aminek indult, és ennek így bizony nem sok értelme van. A tagok szavazatai alapján tehát a csoport megszűnik.

Ez a honlap továbbra is elérhető marad, a hírek legalábbis biztosan. A csoport jelenleg búcsúzik... de ki tudja. Talán majd később megpróbáljuk újra. Máshogy. Máskor. De egyelőre tehát az EGB csoportnak nincs semmilyen hivatalos nyitott közössége. Köszönöm azoknak akik próbálkoztak, és akik hittek bennünk, de sajnos mégis ide jutottunk. Sziasztok!

Jó lennék bloggernek?

Ádám Fekete, 2014. dec. 21. 16:48   [ 2014. dec. 21. 16:53 frissítve ]

Először ezt a kérdést célszerű feltenni magunknak, mielőtt belevágunk a tényleges blogalapításba. Hogy ezt megtudjuk, célszerű végiggondolnunk azt, hogy mikre van szükségünk egy blog működtetéséhez.

Van mondanivalód?

Ahhoz, hogy egy blogot beindítsunk, rendelkeznünk kell valami saját mondandóval, amit le szeretnénk írni a világnak. Ha nincsenek gondolataink, nem kedvelünk semmit, nem szeretnénk írni, vagy csak azért szeretnénk írni mert az "menő", akkor inkább felejtsük el, nincs értelme, csak az időnket pocsékoljuk rá. Ha viszont van mondanivalónk ami egyedi, és amit szerintünk érdemes lenne megosztani másokkal, akkor irány a következő kérdés. (hogy miért ír az ember blogot, arról ide kattintva olvashatsz bővebben)

Tudsz és akarsz írni?

Igazából talán az akarás a fontosabb. Tényleg akarsz írni, vagy csak szeretnél másokat leutánozni? Annak, hogy tartalmakat összemásolgassunk innen-onnan, semmi értelme. Ha az elszántság megvan, akkor már jó úton haladunk, a fogalmazókészségünk, szókincsünk, stb. pedig majd szépen lassan fejlődnek ahogy egyre többet foglalkozunk írással.

Kitartó vagy?

Van erőd ahhoz, hogy hetekig, hónapokig, évekig üzemeltesd a blogot, vagy a tiéd is csak egy lesz a 2 hétig írott aztán elhanyagolt munkák közül? Ha nincs elegendő elszántságod, akkor csak az idődet pocsékolod rá, viszont ha van elég erőd, és szeretnél tényleg evvel foglalkozni, akkor hajrá! Előre szólok, hogy minőségit alkotni mindig időigényes. Néha lehet, hogy nem minden úgy fog sikerülni, ahogy elsőre szeretnénk, de nem szabad rögtön visszafordulni.

Egyedi lenne a munkád?

Felesleges ugyanazt és ugyanúgy leírni, ahogy már ezt ezren megtették. Akkor érdemes írni, ha valami olyat tudsz mutatni, ami még nincs, vagy jobb tudsz lenni, mint mások. Persze nem minden esetben elvárás hogy jobbak legyünk, de az egyediségre mindenképp szükségünk lesz. Ha 1000 egyforma témájú blog közül választhat az ember, akkor miért pont a tiédet választaná, ha mind egyforma? Célszerű megpróbálni valamiben másnak lenni, mint a többi 999 (nél sokkal több) blog. (szeretnél többet megtudni a másolásról? Klikk ide!)

Bele szeretnél vágni?

Ha igen, akkor javaslom, hogy kattints ide, és látogasd meg blogom blognyitással foglalkozó bejegyzését, amelyből megtudhatod, hogy hogyan érdemes belevágni mindebbe.

"Szinte már borzalmas..." - a design mindig érdekes kérdés

Ádám Fekete, 2014. nov. 24. 14:18

Mindig örülök, ha valamilyen formában kritika érkezik egy munkámra, legyen az akár negatív, akár pozitív, mert a visszajelzés mindig jó, persze csak ha építő jellegű, ebben szerintem sokan egyet értenek velem. Megpróbáltam tehát a legfrissebb reakciót is normál ember módjára értelmezni, azonban vetett fel bennem kérdéseket a chaten küldött üzenet, mely így szólt:

"Nem akarok senkit megbántani, de ez a kinézet szinte már borzalmas! Nem illik ez a szín ehhez a bloghoz a fejlécről már nem is beszélve. És ehhez nem kell profi szerkesztőnek lenni, hogy erre rájöjjön az ember"

Kedves Maya. Köszönöm a kritikát, vessünk akkor egy pillantást a szóban forgó designra.

A munka egy egyszerű fixed oldal, egyszínű sötétzöld háttérre épül, amelyen középen helyet kapott a tartalomterület, valamint jobb oldalt egy oldalsáv. A dátumfejlécek besüllyesztettre lettek árnyékolva íves dobozokban, a bejegyzések fölött ívelt szaggatott vonal, amely viszonylag halvány. A láblécek szintén süllyesztettek, a címek pedig a (sok bloggal ellentétben) magyar karaktereket is hiánytalanul támogató Kalam ingyenes kurzív betűtípussal jelennek meg, mint néhány egyéb tartalom. A tartalom szövege kényelmesen olvasható világoszöld. Az oldalsávon színben tökéletesen hozzá illő formában megtaláljuk a különböző formázásokkal ellátott modulokat, a táblázatokat táblázatos formában, a dobozokat dobozokban, stb., valamint egy helyen egy világos piros tájékoztató szöveg is megtalálható.

Most pedig vessünk egy pillantást a kritikára. Mindenképp szeretném leszegezni, hogy evvel a bejegyzéssel nem megtámadni szeretnélek vagy ilyesmi, egyszerűen megpróbálom elmagyarázni, hogy mit gondolok a soraidról. A fejlécet nem én csináltam, nem is én választottam, így avval kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, max ki tudom jelenteni, hogy szerintem túl magas. No de térjünk át azokra a dolgokra, amik már a kezemhez köthetőek. Az szerintem nehezen definiálható, hogy egy bloghoz milyen színösszeállítás illik, ugyanis erről ahány ember, annyi elképzelés, az általam megkérdezettek nagyja pozitív véleménnyel volt a designról. A témakör amit kiragadtál a kritikádban, az egy olyan dolog, ami eléggé személyes, nem nagyon lehet általánosan meghatározni.

Kérlek fejtsd ki hogy pontosan mi az, ami szerinted probléma, és ha van saját munkád amit fel tudsz mutatni, akkor tedd meg bátran a kommenteknél, ez a doboz most elsősorban neked van itt. Várom a reakciódat. :) És ismét elmondom, hogy ne értsd félre, ennek a bejegyzésnek nem az a célja, hogy bármi negatívat állítsak a kritikádról, egyszerűen csak kíváncsi vagyok arra, hogy konkrétan mire gondolsz, és miért.

Üdv.: edemmester - az Edemmester Gamer Blog csapata

Hozzászólások

Információk bármely blogger blogról

Ádám Fekete, 2014. okt. 26. 7:47   [ 2014. okt. 26. 7:47 frissítve ]

Ezt a rendszert már az elsődleges blogomon anno közzétettem, és úgy döntöttem, hogy most itt is közzéteszem, használjátok egészséggel! Ha van valami ötletetek hogy mit lehetne még fejleszteni rajta, akkor azt írjátok meg emailben az info@edemmester.hu címre, minden ötletnek örülök. :)


Miért hirdetnek szemetet? - minőségi elvárások hirdetett blogoktól

Ádám Fekete, 2014. okt. 25. 12:41   [ 2014. okt. 25. 13:08 frissítve ]

Ma ismét fellátogattam kicsit gyakorikérdésekre, bár nem is tudom hogy miért tettem, hisz mindig megbánom. Szokás szerint továbbra is nagyban megy az oldalreklámozás, illetve oldalvéleményeztetés, bár szerintem az emberek kezdik talán megtanulni, hogy ebből nem mindig jönnek ki jól. Csak azt magyarázzátok meg nekem, hogy egyes emberek miért nem érzik azt, hogy amit kiadnak a kezükből, az egyszerűen igénytelen, csúnya, olvashatatlan, vagy épp csak semmi értelme?

Tartalom

Az első és leggyakoribb probléma, hogy a hirdetett oldalaknak nincs, vagy nagyon gyenge minőségű a tartalmuk. Vagy éppen nem saját, talán ez az, ami a legérdekesebb számomra.

Igénytelen munka

Egyes bloggerek olyan igénytelen munkákat tudnak kiadni a kezükből, hogy az már nekem fáj. Evvel pedig még talán nem is az a problémám, hogy megírja, hanem hogy evvel szeretne híres lenni. Körülnéztem ma néhány blogon, amiket a tulajdonosai látványosan reklámoztak különböző helyeken. Volt köztük egy olyan, amin a legutóbbi bejegyzés több mint 2 éves (!!), és akadt egy olyan is, aminek még tűrhető is volt a megfogalmazása, de egy darab mondatvégi írásjel és nagybetű sem volt benne. Erre tényleg nem tudtam mit mondani. Lehet, hogy velem van a probléma, de engem speciel zavar, ha egy szövegben nincsenek mondatok (főleg ha az adott szöveg több mint egy A4-es oldalnyi).

Összelopkodott munka

Ez a kategória még mindig két csoportra bontható. Vannak, akik más webhelyek cikkeit egy az egyben átemelik, aláírják, majd forrásmegjelölés nélkül ezeket közzéteszik, és ezekkel szeretnének híressé válni. Ezek az emberek hogy nem érzik, hogy amit csinálnak, az nem tisztességes? Mert a kedves kommentelők bármit is írnak az ilyen bejegyzések alá, azok a dicséretek nem a megosztó blogot, hanem a tartalom eredeti íróját dicsérik. A másik kategória a tumblr-re (és esetleg FB oldalakra) jellemző reblog oldalak. Egyesek azt álmodják, hogy a híresség és az egyediség úgy néz ki, hogy fogunk egy kupac képet, azokat megosztjuk a saját oldalunkon/blogunkon/stb. és akkor az tökéletesen egyedivé és népszerűvé válik ettől. Ilyenek az idézetes FB oldalak, és ilyen egy rakás tumblr is, a gyakorikérdéseken mondjuk inkább ez utóbbit szokás hirdetni. De minek? Ismét lehet hogy velem van a baj, de ha idézeteket keresek, akkor majd felmegyek citatumra, vagy egy egyéb idézetgyűjtő oldalra, és ott keresgélek, nem pedig egy ömlesztett FB oldalon, mert itt van egy rendes kereső, van kategorizálás, stb... ja és az itteni idézetek mellett van forrásmegjelölés. (egyesek számára talán ez a kifejezés ismeretlen, de igen, létezik ilyen is)

A blog ír, nem beszél

Legalábbis én így gondolom. Mindenkinek más a zenei ízlése. Amikor meglátogatok egy honlapot, akkor nekem nem az a célom, hogy új zenéket ismerjek meg (amik talán még nem is tetszenek), hanem hogy elolvashassak egy minőségi tartalmat. Ha nincs tartalom, akkor elnavigálok. Ha szeretnék, hogy átérezhessem egy blogban a történet vagy a tartalom hangulatát, akkor adhatnak erre lehetőséget zenével, de ne kényszerítsenek rá. Ha zenehallgatás közben böngészek, akkor van jobb elfoglaltságom is, mint hogy minden egyes oldalon egyesével kapcsolgassam ki a háttérzenét, ami csak úgy elkezdett szólni anélkül, hogy megkérdezett volna. Ha azt szeretné valaki, hogy mindenképp hallgassuk zenével a történetet, akkor csináljon videókat, vagy hangfelvételeket, biztos arra is volna igény.

Külső

Olyan blogok is hirdetik magukat, amiknek azon felül, hogy semmi értelmes tartalmuk nincs, még értelmes külsőjük sincs. És most ezt ne értsétek félre, bár nem hátrány, de nem várom el, hogy minden blog gyönyörű legyen, csak azért az alapvető dolgok, hogy láthatóak legyenek a színek, ne legyenek olvashatatlan betűtípusok, felesleges óriás betűket használni, ne legyen tele FOLYAMATOS NAGYBETŰS RÉSZEKKEL mert az zavaró, stb. Ezen felül meg kell hagyni, hogy egy egyedi design nagyon jó ismertető jele lehet a blognak, ugyanis pár látogatás után az emberekbe belerögzül a külső, és ha jó tapasztalataik vannak a bloggal, akkor a későbbiekben a külső láttán az fog eszükbe jutni, hogy "jajj, már tudom melyik ez a blog, és itt érdekes dolgok szoktak lenni", és már olvassák is.

A címlap fontos oldal

Ezt egy alapvető tény. Nem feltétlen a legfontosabb, mert ha az emberek például egy keresőből egy témára keresve érkeznek az oldalunkra (és egyes blogok esetén az ilyen forgalom aránya elég magas is lehet), akkor valószínűleg nem a kezdőlapra, hanem egy bejegyzés oldalára fognak látogatni, azonban amikor a látogató később visszalátogat, akkor sok esetben a címlapot nézi meg, hogy lássa, hogy van-e valami új tartalom. Sok esetben felesleges az egész bejegyzéseket megjeleníteni a blog kezdőoldalán, bőven elég, ha az elejük látszik, így jobban átlátható lesz a kezdőlap, és több ember látogat el a bejegyzések oldalára is, ráadásul azok az emberek, akiket érdekli a tartalom, és ez előny, ugyanis hozzászólni például általában csak a bejegyzésoldalon lehet. Ezen felül célszerű (nem csak a címlapon, hanem mindenhol máshol is) figyelni a modulok sorrendjére, és azt tenni felülre, amit az új és a visszatérő látogatóknak is először kell látniuk, ami jó benyomást kelt.

Végszó

Mielőtt elkezditek népszerűsíteni a tartalmaitokat, nézzétek végig az alábbi listát, és csak akkor kezdjetek véleményt kérni, ha szerintetek minden kérdésre igen a válasz.

1. Van tartalom a blogomon?
2. Egyedi a tartalom a blogomon?
3. Nincsenek olyan dolgok a blogomon, amik zavaróak lehetnek?
4. Azt látja egy látogató a blogom címlapján, amit látnia kell?
5. A blogom külsője használható? (a szövegek olvashatóak? a képek nem lógnak ki a helyükről?)
6. A blogom külsője egyedi és jó benyomást kelt?

Ha úgy gondoljátok, hogy megfeleltek ezeknek az íratlan feltételeknek, akkor pedig itt az ideje megkérdezni másokat is! Kérd ki bátran az ismerőseid véleményét a munkádról. Ne feledd, véleményezést akár mi (=Edemmester Gamer Blog) is vállalunk, ehhez egyszerűen vedd fel velünk a kapcsolatot (akár itt kommentben, akár bárhol máshol). ;)


Hozzászólások

Lóherés template

Ádám Fekete, 2014. okt. 23. 12:21

Néhány napja unalmamban csináltam egy lóherés, többnyire zöld színben pompázó blogger template-et, és ha már dolgoztam vele, nem akarom hogy kárba vesszen. Ha valaki érdeklődik a lóherés témával kapcsolatban, akkor nyugodtan keressetek emailben, szívesen odaadom bárkinek, és ha kell, akkor akár módosítok is rajta küldés előtt, hogy tökéletesen megfeleljen az igényeknek. Ha tehát valakinek épp kell egy zöld blogger külső, akkor nyugodtan keressetek emailben az info@edemmester.hu címen. ;)

"Edemmester le akar mondani?" - az igazság... meg minden más

Ádám Fekete, 2014. júl. 2. 15:31   [ 2014. júl. 2. 15:32 frissítve ]

Rövid válasz: NEM.
A pontosabb válasz: Lehet.
Bővebben:
A mai napon történt egy sajnálatos személyes félreértés, minek következtében az eddig legtöbb bejegyzést létrehozó szerkesztőnk (=0-nál több bejegyzést írt... na jó, ez nem teljesen valós, mert egy másik tagunk már nagyon dolgozik a saját munkáján, amennyire ez belefér az idejébe) elhagyta a szerkesztőségünket. Kérésére minden jogosultságát megvontam. Beleegyezésével az eddigi bejegyzései nyilvánosak maradnak, de többé nem tagja a csapatunknak.

Én ezt a blogot eredendően bár egyedül vezettem, de kooperációs célokkal hoztam létre. Az volt az eredeti célom, hogy emögött egy csapat álljon, akik közösen gyártanak sokszínű tartalmat az olvasóknak. Hiába tudnám (talán) csinálni az összes blogunkat egyedül, egyszerűen nem akarom. A távozó szerkesztőnkön és rajtam kívül még két tagja van csapatunknak. Egyikőjük csak a helyesírás ellenőrzésével foglalkozik, másikójuk viszont nincs ennyire célzottan beállítva, Ő elvben hoz létre tartalmat. A blog sorsa tehát az Ő kezében van.

Amennyiben szerkesztőségünk nem szerez újabb tagokat a közeljövőben, akkor bizony neki kell helytállnia. Amennyiben tesz kb bármit amit tud, akkor semmi probléma, van esélyünk. Amennyiben azonban azt tapasztalom, hogy csak életkedv nélkül ül és meg is feledkezik talán rólunk, akkor tőle is búcsúznunk kell. Egy helyesírási specialista pedig sajnos egy bloghoz kevés, így tulajdonképp megint egyedül maradok a tartalomgyártó, amit viszont nem vállalok, és ez esetben...

A blogról, a tartalmak megjelenítési és terjesztési jogáról, erről a csoportról, és mindenről ami a blogok világában a szerkesztőséghez fűződik, lemondok, amennyiben esetleg egy ismerős vagy érdeklődő átveszi akkor rá hagyom, ellenkező esetben a tartalmakat lementem magamnak, majd az interneten hozzáférhetetlenné teszem, és onnantól 1 szóból fog állni a blogunk: MEGSZŰNT.

A válasz tehát: A lemondásom nem csak rajtam múlik, inkább a sors döntése.

Üdv.: edemmester

Védd ami a tiéd, tűrd amit érte kapsz, és azt csináld, amihez értesz

Ádám Fekete, 2014. jún. 24. 16:05

Ahogy nézelődök az interneten, egyre több designblog jön szembe velem, és ezeken 3 dolog tűnik fel.

Védd meg ami a tiéd! Sok designblog kiposztolja, hogy ha ezt vagy azt elviszed, felhasználod, stb. akkor tüntesd fel a forrást. Sok blog ezek után kiakad azon, hogy jajj lopják a tartalmat. Egyszerű: védd meg. Bunkóság, de megoldás, ha pl vízjelezed vagy aláírod a fejléceidet, mert azt nem viszik el. Nálam persze nincs ilyen gond, nincs designblogom, csak néha-néha gyártok pár fejlécet szigorúan az ismerőseimnek, és mivel őket ismerem, így ezeket nem írom alá, és nem is kérem a nevem feltűntetését, mivel ezeket baráti szívességként adom, azonban ha valaki idegeneknek dolgozik, akkor számítson arra, hogy lopni fognak, és ami a miénk, azt meg kell védeni.

Tűrd amit kapsz érte! A gyártás mindig ilyen. Ha valakinek nem tetszik és nem használja amit gyártottál, akkor nem használja. Ennyi. Ez a valóságban pontosan így működik. Ha pedig csinálsz egy designátalakítást, akkor utána tűrdd a desigra érkező kötekedést, mert ha designnal foglalkozol, akkor foglalkozz vele eredményesen, és ne végezz igénytelen munkát.

Azt csináld, amihez értesz! Sokan osztogatnak meg random HTML vagy CSS tartalmakat, esetleg szkripteket. Ezeket persze csak össze vissza másolgatják, aminek eggeb a formában így semmi értelme. Sok designblog írója egy egyszerű linket nem tudna HTML-ben létrehozni, de a kacifántos optimalizálatlan csecse kódokat azért odamásolja, és még arra sem veszi a fáradtságot, hogy egy "Hozzáadom a blogomhoz" gombot alá tegyen. Vagy... lehet hogy venné rá a fáradtságot, ha tudná hogy hogy készül az olyan. De sok designblog még a designhoz sem ért, mert egy csomó designnal foglalkozó oldal is tele van olvashatatlan tartalommal, és hiába szép valami, ha használhatatlan.

Azt csináljátok, amihez értetek, ne pedig azt ami az eszetekbe jut, mert ennek semmi értelme, és fogadjátok a következményeket.

Kritika: Nos, csak én [blog]

Ádám Fekete, 2014. jún. 21. 13:13

Amikor a kritika kérés megérkezett, azonnal rohantam az értékelős űrlapjaimért, és máris meglátogattam a küldött oldalt. Amikor megnyitottam a linket, akkor kellemes meglepetésben részesültem, ugyanis egy egész igényes blog tárult a szemem elé. A blogot IDE KATTINTVA érhetitek el.

Anno közzétettem a blogértékelő űrlapomat, most ennek mentén megpróbálom összefoglalni az adott kategóriákat.

Első benyomás

Erre a kategóriára 9 pontot adtam a maximális 10-ből. Egész jól néz ki a blog, a színösszeállítás rendben, a fejléc színei is passzolnak egymáshoz, rendezett is, a dolgok nagyjából ott vannak, ahol a helyük. A betűméret rendben van, mindenhol olvashatóak a szövegek, azt az egy pontot a fejléc olvashatósága szempontra vontam le. Az alcím fele nagyjából teljesen olvashatatlan.

Kinézet

Erre a kategóriára 16 pontot adtam a blognak a 20-ból. Alapvetően rendben van, igényes, stimmelnek a színei, össze is illenek, a betűtípus rendben, a hover színek rendben vannak, egyértelmű a tagolás, azonban egy pontot levontam a képelhelyezésre, ugyanis néhol szerintem túl nagy a kép, kisebb monitoron ki sem fér, közvetlen utána pedig egy nagyon kicsi kép, szóval ez így nem mutat egységes képet. Nem adtam meg továbbá a faviconra adható 2 pontot, mivel nincs favicon. A maradék egy pont levonás az igényes design címszónál történt, ugyanis a design azért elég sablon, sok majdnem ugyanígy kinéző blog jött már szembe velem a korábbiakban.

Tartalom

Ez a kategóriára a blognak végül 14 pontot adtam az adható 15-ből. A megfogalmazást a stílushoz illőnek találtam, a formázások rendben voltak, nem találtam semmit ami az alapvető íratlan sajtószabályoknak ellent mondana, vagy ami a netikettnek nem felelne meg. Az egy pontot végül a szóhasználat szempontra vontam le. Nem tudtam pontosan melyik kulcsszóhoz sorolni a megállapítást, a stílus kritériumnak is mondhatnám, de feltűnt hogy a bejjegyzések stílusa és szóhasználata nagyon vegyes, és néhány helyen például feltűnt, hogy két bejegyzés, amiknek egyforma stílusúnak kéne logikusan lennie, teljesen más szóhasználattal íródott.

Használhatóság

Ebben a kategóriában 13 pontot adtam a blognak az adható 15-ből. A navigációs lehetőségek rendben vannak, az elrendezés stimmel. A modulok sorrendje rendben van, a modulok illenek a tartalomhoz, azonban két szempontra mégis levontam egy-egy pontot. Az egyik dolog a modultartalom amire levontam, ugyanis a címkefelhő modul óriási, de tele van csak egyszer használt címkékkel, és akadnak köztük szerintem teljesen értelmetlenek is. A másik szempont aminél levontam, az a linkek a bejegyzésekben című pont, ugyanis nem nagyon találtam a bejegyzésekben, sem azok alatt oldalon belüli linkeket, amik pedig sok esetben kényelmesebbé teszik a navigációt, valamint a látogatókat is ott tartják az oldalon.

Hozzáállás

Ez talán a legérdekesebb és a legnehezebben megítélhető kategória, erre 16 pontot adtam az adható 20-ból. A bejegyzések gyakorisága rendben van, a bejegyzések eloszlása is stimmel. A reakciók fogadása tapasztalataim szerint rendben, Call to action! is tulajdonképp megvan. Három szempontnál vontam le pontokat, az összkép kulcsszónál levontam egyet, a marketing tervek kulcsszónál 0 pontot adtam a kettőből, és ehhez kapcsolódóan a célok szempont is csak egy pontot kapott a kettőből. A blogon nem látni hogy lennének céljai amik elérésére a blogger törekszik. A blog csak úgy van. Még a novellás versenynek sincs időrendje, nincs leadási határidő, csak valami körülbelül időpont.

Összegzés számokkal

Első benyomás: 9/10
Kinézet: 16/20
Tartalom: 14/15
Használhatóság: 13/15
Hozzáállás: 16/20
ÖSSZESEN: 68/80 pont - másodosztályú besorolás

Személyes vélemény

Szerintem nem rossz ez a blog. Lehetne még faragni rajta, de nem rossz. Végül nem vontam le pontot az oldalt megjelenő reklámért amit a blogger.hu megjelenít, sem a felső sávért, mert ezek nem a te műveid. A design lehetne kicsit egyedibb, de tartalmilag szerintem nem rossz, esetleg még a címkéket kicsit rendbe lehetne tenni. Összességében a 68 pont nem számít rossznak az eddigi tapasztalatok alapján.

Eredmény beágyazása

Az tőlünk kapott eredményt megjelenítheted a blogodon is. A besorolásunk szerint jelenleg jogosult vagy a "másodosztályú blog" embléma megjelenítésére a blogodban. Ezt az alábbi HTML kód elhelyezésével teheted meg:

<script src="https://egbmoduls.googlecode.com/svn/velemeny/include.js" type="text/JavaScript"></script><script>EGBVelemenyPrint(true,true)</script>


Fenntartjuk a jogot, hogy a későbbiekben visszalátogassunk a blogra, és újra leértékeljük azt. Amennyiben tehát a blog minősége leromlik, a megjelenő kép is megváltozhat. Az itt leírt kódot bármilyen oldalba beillesztheted amit már értékeltünk, minden esetben az adott oldal eredménye fog megjelenni.

Értesítési sáv bloggerhez

Ádám Fekete, 2014. jún. 8. 10:08   [ 2014. jún. 8. 10:09 frissítve ]

Szeretnél a blogod tetején valami rendkívüli információt megjeleníteni? Itt a megoldás! Az értesítési sáv generátorunk használatával egyszerűen jeleníthetsz meg fontos infókat a blogod tetején, minden tartalom fölött. A modul számtalan módon testreszabható, és a lehetőségek tárháza a közeljövőben tovább nő! Jelenleg három színsémából válogathatsz. A szöveg mögött mejeleníthetsz egy gombot, amelyre kattintva a látogató eljut egy általad választott honlapra. Igény szerint egy bezáró gombot is megjeleníthestz a sávon, így azt be is lehet majd csukni. A generátor néhány lépésben végigvezet a modul hozzáadásának lépésein.

1-10 of 14